2012. 09. 08.

A Mária Rádió imacsoportjainak találkozója


Doroszló: A Mária Rádió imacsoportjainak találkozója
A Mária Rádió imacsoportjai immár hagyományosan találkoztak az idén is a doroszlói búcsú idején. Szeptember 7-én, a Kisboldogasszony ünnep előtt, amikor a zarándokcsoportok már érkeznek a Doroszlói kegyhelyre, ismét szép számban jöttek össze a Mária Rádió imacsoportjainak tagjai. Sajnos nem tudtak mindannyian idejében megérkezni, mert a plébániákról a buszok sok helyen később indultak, de így is felemelő hangulatú találkozó volt. Ft. Palatinus István atya, a Mária Rádió igazgatója köszöntötte az imacsoportokat és rövid elmélkedést tartott a Rózsafüzér fontosságáról, majd Petri Erika műsorszerkesztő szólaltatta meg az egyes csoportok tagjait. A közösen elmondott rózsafüzér ima után Kovács Csaba promóciós menedzser köszönte meg az imádkozóknak a segítséget, mert ezek az imacsoportok az ima és adományaik által is előremozdítják a Mária Rádió misszióját itt a Vajdaságban. Több csoport tagjai csak később érkeztek, illetve másnap az ünnepi misére, de a személyes találkozás öröme jelen volt a doroszlói búcsú mindkét napján, hiszen a Mária Rádió sátora körül is sokan összegyűltek. A búcsút élőben közvetítette a Délvidéki Mária Rádió, az ünnepi nagymisét pedig átvette a magyarországi Mária Rádió is. 

Az idei búcsú fővendége, dr. Erdő Péter, bíboros – prímás, esztergomi-budapesti érsek is méltatta a Mária Rádió munkáját a következő szavakkal: „…Tudom, hogy ezt a rádiót nagyon sokan hallgatják, és sokan éppen azért hallgatják, mert itt a Szűz Mária tiszteletnek is egy nyilvános – egy hallható – formájával találkoznak. Találkoznak azzal a katolikus hittel amelyik nem szégyelli a Mária tiszteletet. Amelyik nem szégyelli, hogy a rádióban imádkoznak. És ez kell!”
A doroszlói Mária kegyhely a Délvidéki Magyarság legnagyobb búcsújáróhelye. Az egész Vajdaságból érkeznek ide zarándokok erre az ünnepre, az idén pedig szép számban voltak jelen a hordozható Mária szobrok és az ezeket hordozó Mária lányok is. 
Kovács Csaba
(Forrás:VajdaságMa)