Elhangzott Doroszlón, a 2012. szeptember 8-án tartott szentmisén.
(Mt 1,18-23)
Excellenciás és Főtisztelendő Püspök Úr!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Örömmel jöttünk el ma a doroszlói Szűzanyához, aki a Keresztények Segítsége. Köszönöm Pénzes János püspök úr meghívását erre az ősi kegyhelyre, ahol évről évre találkozik a Vajdaságban élő keresztény magyarság. Csodás gyógyulások és imameghallgatások kísérik ennek a szent helynek az életét. Isten hűséges szeretetének és a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásának tulajdonítjuk azt is, hogy mindmáig létezik a magyarság a Kárpát-medencében, és itt, a Vajdaságban is.
A mai napon Szűz Mária születését ünnepeljük. Világra jön, aki az áteredő bűn nélkül fogantatott, akinek a kegyelmi állapotát Isten – Krisztus érdemére tekintettel – mintegy megelőlegezte. Megelőlegezte? Hogyan is áll a dolog az idővel az üdvösség történetében? Ha történetről beszélünk, szükségképpen időben mozgunk. Ha üdvösségről, ezzel már az örökkévalóságot idézzük. Újra és újra beleütközünk az előbb és később, az „isteni eleve elrendelés és mindentudás”, az örök Isten és az időben élő ember közti kapcsolat misztériumába.
Kisboldogasszony ünnepén magyar Egyházunk ősidők óta felteszi magának a Mária-tisztelet alapvető kérdését. A felvilágosodás korában katolikus körökben is akadtak olyanok, akik szégyellni kezdték a Mária-tisztelet külső megnyilvánulásait. Ezért hangsúlyozta az 1700-as évek végén a kiváló pálos hitszónok, Alexovics Bazil, hogy Máriát tisztelni katolikus ember számára nem közömbös dolog, hanem hitünk lényegéből fakad és kötelező. Ebből pedig az a kérdés adódik, hogy miképpen kell Máriát tisztelni. „Némelyek azt ítélik – mondja –, hogy elég Máriát csupán csak külső tisztelettel illetni. Ezek küldenek ugyan naponként bizonyos imádságokat Máriához, böjtölnek tiszteletére, látogatják képeit, oltárait (…), de arról, hogy Mária nyomdokiban járjanak, Mária erkölcseit kövessék, Mária életét magok életével kiábrázolják, éppen nem gondolkodnak. (…) Mások, főképpen akik mostanság bölcseknek, tanultaknak, az ájtatosság dolgában illuminátusoknak, felderült eszűeknek tartják magokat, azt pattogják, hogy Máriához csak belső tiszteletet kell mutatni”, becsülni kell őt, szeretni kell őt, követni kell az ő erkölcseit, utánozni kell jámbor életét. Egyébiránt hozzá imádkozni, tiszteletére böjtölni, képeit, oltárait áhítatosan látogatni hiábavaló és szükségtelen.
Nem így tiszteljük azt a felséges kisasszonyt, akinek ma születésnapját ünnepeljük, és akitől Jézus, Krisztus született a világra. A Szűzanyát teljesen kell tisztelni, azaz mind belső, mind külső tisztelettel.
Ebből pedig az következik – folytatja a híres pálos szerzetes –, hogy ha Mária nekünk édesanyánk, mi pedig gyermekei vagyunk, akkor azzal tartozunk neki, amivel a gyermekek test szerinti édesanyjuknak tartoznak. Mit jelent ez? „Talán csak azt, hogy anyánkat szeressük, és szív szerint hozzá hajoljunk? Talán csak azt, hogy anyánkat meg ne bántsuk, és haragra ne indítsuk? Talán csak azt, hogy anyánkat meg ne vessük, és csúfsággal ne illessük? Távol legyen. A szereteten, a szívbeli hajlandóságon, a becsülésen kívül azt is kívánja Isten tőlünk, hogy a tisztelet külső jeleit” mutassuk Édesanyánk iránt . Ha egy gyermek szeretné ugyan az édesanyját, nagyra becsülné, bosszúságot nem okozna neki, de külsőleg soha semmilyen tiszteletet nem tanúsítana iránta, mit gondolnánk az ilyen gyermekről? Tegyük fel a kérdést a mai édesanyáknak: mondják meg igaz lelkiismeretükre, megelégednének-e olyan gyerekkel, aki más emberek előtt szégyellné őket, soha nem köszöntené őket, otthonukban soha meg nem látogatná őket, nem jönne el névnapjukon, születésnapjukon sem, hogy felköszöntse őket? Pedig hányan vannak olyanok, akiket a zaklatott élet, a napi munka messzire sodor a szüleiktől és a nagyszüleiktől, akik úgy érzik, hogy tisztelik, szeretik az édesanyjukat, de a valóságban alig látogatják őt. Sokszor nem is tudják, beteg-e vagy egészséges. Gyakran úgy érzik, idősotthonba kell adniuk a szüleiket, mert ők nem képesek a sok munka mellett gondoskodni róla. Sokszor talán – ami az időt és a fáradságot illeti –, igazuk is van az ilyen gyerekeknek. Látszólag gazdagabb a modern élet a réginél, mert több gépet, több elektronikus eszközt vehetünk, gyakrabban lehet, gyakrabban kell cserélni ruháinkat vagy bútorainkat. De talán szegényebb, nyomorúságosabb is a mai életünk a hajdaninál, ha tényleg nem jut időnk, energiánk, lehetőségünk arra, hogy a saját szüleinket tettekben is szeressük.
Ahogyan édesanyánkat felköszöntjük születésnapján, úgy köszöntsük fel a mai ünnepen a Szűzanyát is. Vállaljuk az iránta való tisztelet külső jeleit, kérjük segítségét és köszönjük meg közbenjárását. Meg fogjuk tapasztalni ma is gondoskodó szeretetét egyéni életünkben, családunkban, közösségünk, népünk és hazánk életében.
Idén októbertől az egész katolikus Világegyház a Hit Évét ünnepli. Ötven éve kezdődött a II. Vatikáni Zsinat. Húsz éve adta ki Boldog II. János Pál pápa a Katolikus Egyház Katekizmusát. Az imént arról szóltunk, hogy Mária-tiszteletünknek öntudatosnak, cselekvőnek, bátornak kell lennie. Ez érvényes egész hitünkre és vallási életünkre is. Ha szétszórtságunkban úgy érezzük, hogy nem jut időnk még a szüleinkre sem, gyakran azt is halljuk, hogy nincs ideje az embernek arra, ahogy megismerje és átgondolja a hitét. Pedig ez igen nagy baj lenne, mert a téves és igaztalan hírek mai forgatagában mindenben elbizonytalanodva egyszer csak azt vesszük észre, hogy elmúlt az életünk, de még mindig nem tudjuk, hogy miért is éltünk. Istennek és önmagunknak tartozunk azzal, hogy lelkiismeretesen megismerjük a katolikus hit alapjait, a Katolikus Egyház Katekizmusát, vagy legalább annak rövid összefoglalását. Gondoljuk át, valljuk őszinte meggyőződéssel hitünket. Örömmel vegyük észre, hogy maga Isten válaszol nekünk életünk és a világ nagy kérdéseire. A Krisztusba vetett hit értelmet, értéket, világosságot ad az életünknek.
Az evangélium szerint Szűz Mária igent mond az angyal szavára. Szent József is elfogadja Isten tervét, és feleségül veszi Máriát. Ekkor jön létre a Szent Család. Két ember engedelmessége folytán alakul meg az a közösség, amely otthont ad a megtestesült, második isteni személynek. Tehát az emberi közösségnek az Isten akarata iránti elkötelezettségünk az igazi alapja. Akkor tudunk mi Szűz Mária és Szent József, sőt az egész Szent Család mintájára igazi szeretetközösséggé válni, ha mindegyikünk külön-külön elfogadja az Isten tervét, ami az ő saját életéről szól. Ha vállaljuk az állapotbeli kötelességeinket, a helyzetből adódó feladatokat, ha megragadjuk a tevékeny szeretet lehetőségeit, amelyek megjelennek az életünkben. Így tudunk a közös isteni akaratban együttműködve egyetlen nagy családdá válni. Ehhez adja meg nekünk Isten a tisztánlátást, a szeretet melegét Üdvözítőnk Édesanyjának, Szűz Máriának közbenjárására!
Boldogságos Szűz Mária, Keresztények Segítsége, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen.
(Mt 1,18-23)
Excellenciás és Főtisztelendő Püspök Úr!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Örömmel jöttünk el ma a doroszlói Szűzanyához, aki a Keresztények Segítsége. Köszönöm Pénzes János püspök úr meghívását erre az ősi kegyhelyre, ahol évről évre találkozik a Vajdaságban élő keresztény magyarság. Csodás gyógyulások és imameghallgatások kísérik ennek a szent helynek az életét. Isten hűséges szeretetének és a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásának tulajdonítjuk azt is, hogy mindmáig létezik a magyarság a Kárpát-medencében, és itt, a Vajdaságban is.
A mai napon Szűz Mária születését ünnepeljük. Világra jön, aki az áteredő bűn nélkül fogantatott, akinek a kegyelmi állapotát Isten – Krisztus érdemére tekintettel – mintegy megelőlegezte. Megelőlegezte? Hogyan is áll a dolog az idővel az üdvösség történetében? Ha történetről beszélünk, szükségképpen időben mozgunk. Ha üdvösségről, ezzel már az örökkévalóságot idézzük. Újra és újra beleütközünk az előbb és később, az „isteni eleve elrendelés és mindentudás”, az örök Isten és az időben élő ember közti kapcsolat misztériumába.
Kisboldogasszony ünnepén magyar Egyházunk ősidők óta felteszi magának a Mária-tisztelet alapvető kérdését. A felvilágosodás korában katolikus körökben is akadtak olyanok, akik szégyellni kezdték a Mária-tisztelet külső megnyilvánulásait. Ezért hangsúlyozta az 1700-as évek végén a kiváló pálos hitszónok, Alexovics Bazil, hogy Máriát tisztelni katolikus ember számára nem közömbös dolog, hanem hitünk lényegéből fakad és kötelező. Ebből pedig az a kérdés adódik, hogy miképpen kell Máriát tisztelni. „Némelyek azt ítélik – mondja –, hogy elég Máriát csupán csak külső tisztelettel illetni. Ezek küldenek ugyan naponként bizonyos imádságokat Máriához, böjtölnek tiszteletére, látogatják képeit, oltárait (…), de arról, hogy Mária nyomdokiban járjanak, Mária erkölcseit kövessék, Mária életét magok életével kiábrázolják, éppen nem gondolkodnak. (…) Mások, főképpen akik mostanság bölcseknek, tanultaknak, az ájtatosság dolgában illuminátusoknak, felderült eszűeknek tartják magokat, azt pattogják, hogy Máriához csak belső tiszteletet kell mutatni”, becsülni kell őt, szeretni kell őt, követni kell az ő erkölcseit, utánozni kell jámbor életét. Egyébiránt hozzá imádkozni, tiszteletére böjtölni, képeit, oltárait áhítatosan látogatni hiábavaló és szükségtelen.
Nem így tiszteljük azt a felséges kisasszonyt, akinek ma születésnapját ünnepeljük, és akitől Jézus, Krisztus született a világra. A Szűzanyát teljesen kell tisztelni, azaz mind belső, mind külső tisztelettel.
Ebből pedig az következik – folytatja a híres pálos szerzetes –, hogy ha Mária nekünk édesanyánk, mi pedig gyermekei vagyunk, akkor azzal tartozunk neki, amivel a gyermekek test szerinti édesanyjuknak tartoznak. Mit jelent ez? „Talán csak azt, hogy anyánkat szeressük, és szív szerint hozzá hajoljunk? Talán csak azt, hogy anyánkat meg ne bántsuk, és haragra ne indítsuk? Talán csak azt, hogy anyánkat meg ne vessük, és csúfsággal ne illessük? Távol legyen. A szereteten, a szívbeli hajlandóságon, a becsülésen kívül azt is kívánja Isten tőlünk, hogy a tisztelet külső jeleit” mutassuk Édesanyánk iránt . Ha egy gyermek szeretné ugyan az édesanyját, nagyra becsülné, bosszúságot nem okozna neki, de külsőleg soha semmilyen tiszteletet nem tanúsítana iránta, mit gondolnánk az ilyen gyermekről? Tegyük fel a kérdést a mai édesanyáknak: mondják meg igaz lelkiismeretükre, megelégednének-e olyan gyerekkel, aki más emberek előtt szégyellné őket, soha nem köszöntené őket, otthonukban soha meg nem látogatná őket, nem jönne el névnapjukon, születésnapjukon sem, hogy felköszöntse őket? Pedig hányan vannak olyanok, akiket a zaklatott élet, a napi munka messzire sodor a szüleiktől és a nagyszüleiktől, akik úgy érzik, hogy tisztelik, szeretik az édesanyjukat, de a valóságban alig látogatják őt. Sokszor nem is tudják, beteg-e vagy egészséges. Gyakran úgy érzik, idősotthonba kell adniuk a szüleiket, mert ők nem képesek a sok munka mellett gondoskodni róla. Sokszor talán – ami az időt és a fáradságot illeti –, igazuk is van az ilyen gyerekeknek. Látszólag gazdagabb a modern élet a réginél, mert több gépet, több elektronikus eszközt vehetünk, gyakrabban lehet, gyakrabban kell cserélni ruháinkat vagy bútorainkat. De talán szegényebb, nyomorúságosabb is a mai életünk a hajdaninál, ha tényleg nem jut időnk, energiánk, lehetőségünk arra, hogy a saját szüleinket tettekben is szeressük.
Ahogyan édesanyánkat felköszöntjük születésnapján, úgy köszöntsük fel a mai ünnepen a Szűzanyát is. Vállaljuk az iránta való tisztelet külső jeleit, kérjük segítségét és köszönjük meg közbenjárását. Meg fogjuk tapasztalni ma is gondoskodó szeretetét egyéni életünkben, családunkban, közösségünk, népünk és hazánk életében.
Idén októbertől az egész katolikus Világegyház a Hit Évét ünnepli. Ötven éve kezdődött a II. Vatikáni Zsinat. Húsz éve adta ki Boldog II. János Pál pápa a Katolikus Egyház Katekizmusát. Az imént arról szóltunk, hogy Mária-tiszteletünknek öntudatosnak, cselekvőnek, bátornak kell lennie. Ez érvényes egész hitünkre és vallási életünkre is. Ha szétszórtságunkban úgy érezzük, hogy nem jut időnk még a szüleinkre sem, gyakran azt is halljuk, hogy nincs ideje az embernek arra, ahogy megismerje és átgondolja a hitét. Pedig ez igen nagy baj lenne, mert a téves és igaztalan hírek mai forgatagában mindenben elbizonytalanodva egyszer csak azt vesszük észre, hogy elmúlt az életünk, de még mindig nem tudjuk, hogy miért is éltünk. Istennek és önmagunknak tartozunk azzal, hogy lelkiismeretesen megismerjük a katolikus hit alapjait, a Katolikus Egyház Katekizmusát, vagy legalább annak rövid összefoglalását. Gondoljuk át, valljuk őszinte meggyőződéssel hitünket. Örömmel vegyük észre, hogy maga Isten válaszol nekünk életünk és a világ nagy kérdéseire. A Krisztusba vetett hit értelmet, értéket, világosságot ad az életünknek.
Az evangélium szerint Szűz Mária igent mond az angyal szavára. Szent József is elfogadja Isten tervét, és feleségül veszi Máriát. Ekkor jön létre a Szent Család. Két ember engedelmessége folytán alakul meg az a közösség, amely otthont ad a megtestesült, második isteni személynek. Tehát az emberi közösségnek az Isten akarata iránti elkötelezettségünk az igazi alapja. Akkor tudunk mi Szűz Mária és Szent József, sőt az egész Szent Család mintájára igazi szeretetközösséggé válni, ha mindegyikünk külön-külön elfogadja az Isten tervét, ami az ő saját életéről szól. Ha vállaljuk az állapotbeli kötelességeinket, a helyzetből adódó feladatokat, ha megragadjuk a tevékeny szeretet lehetőségeit, amelyek megjelennek az életünkben. Így tudunk a közös isteni akaratban együttműködve egyetlen nagy családdá válni. Ehhez adja meg nekünk Isten a tisztánlátást, a szeretet melegét Üdvözítőnk Édesanyjának, Szűz Máriának közbenjárására!
Boldogságos Szűz Mária, Keresztények Segítsége, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen.
